Elfelejtett ösvény mentén volt egy jó nagy kút,
a sok-sok víztől télen-nyáron sáros volt az út.
De ott a párok nem találtak jobb szórakozást,
hát feltalálták sebtében az iszapbirkózást.

Egyszer fenn, egyszer lenn, játszunk, amíg bírunk,
új csodákat vívunk, a holnapokban bízunk.
Egyszer fenn, egyszer lenn, kezdjük el, ha mondom,
nincs visszaút onnan, hol túl vagyunk egy ponton.

Évek jöttek, évek teltek, elapadt a kút,
víz híján már télen-nyáron száraz volt a kút.
A bajor párok ezért hordják oda a vizet,
és űzik ezt a sportot, amíg csak lehet.

Egyszer fenn, egyszer lenn….

Vízért mentem vagy százszor, megbotlottam jó párszor,
nem csak rajtam múlt, hogy másképp alakult,
az éj sem mindig türkizkék, az élet ettől mégis szép,
felejtsd el a bajt és énekeld a dalt.

Egyszer fenn, egyszer lenn…


Szövegíró: Molnár Tamás

Ha felébredsz egy reggel
És úgy érzed egyszer,
Hogy minden rólad szól.
A hegyek mindig várnak
És onnan kiabálhatsz,
Ha úgy érzed magad jól.
Vajon kihez szól a visszhang,
Ha elénekeled, hogy élni mással nem fogok,
Csak veled, veled.

A dombok felett a nap felnevet és boldogan ragyog le ránk.
Az élet veled egy tündérmese varázsold el az éjszakát.

Ölelj át és fogd a kezem, repülj fel az égbe velem,
Onnan nézünk le a földre, mint egy fényes üveggömbre.
Kitárjuk a szárnyainkat, elmeséljük vágyainkat,
Nappal együtt ébredünk fel, így lesz édes minden reggel.

Valamikor régen,
A szerelem hevében,
Még mindenki boldog volt.
Nem számított semmi,
Nem volt hős ott senki,
Minden az életről szólt.
Most kihez szól a visszhang,
Ha elénekelem, hogy élni mással nem fogok,
Csak veled, veled.

A dombok felett a nap felnevet és boldogan ragyog le ránk.
Az élet veled egy tündérmese varázsold el az éjszakát.

Ölelj át és fogd a kezem, repülj fel az égbe velem,
Onnan nézünk le a földre, mint egy fényes üveggömbre.
Kitárjuk a szárnyainkat, elmeséljük vágyainkat,
Nappal együtt ébredünk fel, így lesz édes minden reggel.