Hajdú Júlia - Darvas Szilárd szerzeménye

Most átugorva néhány évemet,
Hadd mondjam el egy szép emlékemet.
Marseillesből aznap indult egy hajó,
És szóltam én: utazni volna jó.
A férjem gazdag s pénz után lohol,
És igénybe vesz szörnyen valahol.
Hát megváltottam Rióig jegyem,
Hogy végre egy kis nyugalmam legyen.
A hajó vén volt, ám a kapitány,
Az fiatal volt, délceg és zsivány,
Nem láttam még ily vakmerő spanyolt,
Már első este lázasan dalolt:

Szenyorita, a szívem lázban ég,
Szenyorita magát kerestem rég.
Szenyorita szeressen hát belém,
Esküszöm, belehalok, ha nem lesz az enyém!
"Kapitány" mondtam, "Kapitány" mondtam,
"Kapitány" mondtam, most már elég!"
S azon a furcsa, furcsa éjszakán,
Úgy, ahogy még soha tán,
Végigmértem és otthagytam
Egyedül szegényt.

És ment a hajó, és vígan haladt,
De nekem bizony nem kellett kaland.
Mert tud vigyázni az, ki úrinő,
És nem fog könnyen ölbe hullni ő.
A kapitány úr persze ostromolt,
De nem kapott szívére flastromot,
Hiába sírta szíve nagy baját,
Meg nem nyitám kabinom ajtaját.
Bár megismétlem, szép volt a fiú,
A tisztességre voltam én hiú.
Ez felbőszíté végleg a spanyolt,
És őrjöngött és most már így dalolt:

Szenyorita, nem bírom ezt tovább,
Szenyorita, csókolnám lábnyomát,
Szenyorita szeressen hát belém,
Esküszöm, megölöm, ha nem lesz az enyém!
"Kapitány" mondtam, "Kapitány" mondtam,
"Kapitány" mondtam, most már elég!"
S azon a furcsa, furcsa éjszakán,
Úgy, ahogy még soha tán,
Képen vágtam és otthagytam
Egyedül szegényt.

És ment a hajó, és vígan haladt,
De elérkezett az utolsó nap,
Egy éjszaka még s véget ér az út,
A hajónk kiköt, mert Rióba jut.
És este lett, s közelgett végzetem,
A kapitány állt a fedélzeten.
Csak ketten voltunk, ami helytelen,
A tenger mély volt és csupa rejtelem.
Egy pillanat csak és felém hajol,
És karjaiba ránt a bősz spanyol,
És dühöngve, hogy mégsem estem el,
Most így fenyeget és így esdekel:

Szenyorita, a játék véget ért,
Szenyorita, látom nem nyújt reményt!
Szenyorita ha ma sem lesz enyém,
A hajót úgy, ahogy van, elsüllyesztem én!
"Kapitány" mondtam, "Kapitány" mondtam,
"Kapitány" mondtam, most már elég!"
S azon a furcsa, furcsa éjszakán,
Úgy, ahogy még soha tán,
Megmentettem nyolcszáznegyven
Utas életét!