Születésnapi ajándék nekünk - Vásáry Tamástól

Nem hiszem el, hogy már annyi - hallom a suttogást a hátam mögött a koncert szünetében. Pedig igaz: Vásáry Tamás 80 éves, és az ő Születésnapi Gálaműsorán jártunk.

Egész délelőtt aggódva tekintgettem az égre, de estére szerencsére a szél elfújta a fellegeket: kellemes, derült idő kerekedett, tökéletes egy születésnapi parti megtartásához. Mert mindenek előtt ez egy születésnapi gála volt. Annak a lenyűgöző embernek az ünneplése, aki még a saját, nyolcvanadik születésnapján is eltér az átlagostól: végül ő adta nekünk ajándékul ezt a feledhetetlen éjszakát.

Telt ház és tapsvihar

Nagyon tetszettek a díszletként az Iseum homlokzatára vetített fény-képek. Ízlésesek voltak, és mivel az Iseum maga már éppen elég hátteret nyújt akármilyen előadáshoz, elkerülték vele a túlcsicsázást. A nézőtér szinte teljesen megtelt. Szép számmal voltak fiatalok, megmutatva, hogy a klasszikus zenének igenis van még jövője, egyáltalán nem kell még temetni.

A közönség tapsviharban tör ki, mikor megjelenik egy törékenynek látszó ember a színpadon: ő kiválaszt egy karmesteri pálcát a koncertmester kottatartójáról (azért azt, mert az már „fel van hangolva”), és már fel is csendülnek az első nyitány kezdő akkordjai. A darab végeztével Vásáry (mert ki más is lehetne) a zongora elé ül: egyszerűsége miatt mellőzi a műsorban beharangozott Mozartot, viszont fejből eljátssza Liszt egyik legbonyolultabb darabját.

Elképesztő energia

A publikum hatalmas tapssal díjazza ezt az elképesztő teljesítményt (mert igenis az: nem tudom, én mire fogok így emlékezni nyolcvan évesen, és az energiát, amivel játszik, még a tinik is megirigyelhetnék). Vásáry úgy megörül az éljenzésnek és a zongorának, hogy gyorsan eljátszik még két darabot, csak úgy, műsoron kívül. A zongora még egyszer előgördül a szünet után (hallom magam körül az izgatott sutyorgást: nézd, itt a zongora) amikor az est egyik talán legmegindítóbb darabját játssza rajta Vásáry. Mérey Tamás kíséri gordonkán, és hozzá Ramón Vargas énekel: szem nem marad szárazon, az enyém legalábbis nem maradt.

A gálaműsor egyetlen negatív pontja a konferálás: a háziasszony úgy néz ki, és úgy is viselkedik, mint egy megrettent falusi első bálozó. A történetek, amikkel gondolom személyesebbé akarták tenni a műsort, bár aranyosak, időnként igencsak erőltetettek. És feleslegesek: a zene sokkal kifejezőbben beszél a zongoraművész-karmesterről, mint bármilyen anekdota.